A Szabolcs 05 Gazdaságfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot a Szabolcs 05. Önkormányzati Területfejlesztési Társulás alapította 2015.  decemberében, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5. számú választókerület települései összefogásából jött létre. A Társulás célja, hogy a térség fejlesztéseit a 44 tagönkormányzat összehangolja.

A társulás elnöke dr. Hanusi Péter Mátészalka Város Polgármestere. A társulás munkáját a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság segíti a döntéselőkészítésben. 

A Szabolcs 05 Nonprofit Kft, az önkormányzati Társulás munkaszervezeteként alakult, a különféle terület és településfejlesztési pályázatok és projektek lebonyolítására.

A Kft. ügyvezetője Berettyán József.

A társaság közreműködik a települések fejlesztési pályázatai összeállításában és benyújtásában, a támogatói döntés függvényében részt vesz azok megvalósításában, mint az általános és pénzügyi projektmenedzsmenti feladatokat ellátó szervezet.

A Kft rendszeresen beszámol elvégzett tévékenységeiről, az alapító önkormányzati Társulás Társulási Tanácsülésein, amely megtárgyalja és jóváhagyja a Társaság üzleti tervét, elfogadja az adott gazdasági év beszámolóját, ellenőrzi és felügyeli az üzleti terv teljesítését.

Az elmúlt 5 évben a társulási keretek között megvalósított, illetve a tagönkormányzatok egyéni pályázataiban nyújtott segítség a Társaság fő tevékenységében, a fejlesztések koordinálásában, a pályázati tanácsadásban, továbbá a projektmenedzsmenti feladat ellátásban sikeresnek bizonyult.

Tekintettel arra, hogy az elmúlt 5 év több településen hozott turisztikai irányú fejlesztéseket, amelyek már javarészt megvalósultak, elérkezettnek látszik az idő, hogy a térség turisztikai látogatottságának fejlesztését is közösen vegyék kézbe a tagönkormányzatok. A turisztika tipikusan olyan terület, amely desztinációs szervezésben és összefogással tud igazán sikeres lenni. Így a támogatott foglalkoztatás esetén a turisztikai referens ebben a munkában segítené a társulást, illetve a tagönkormányzatokat, fellendítve ezzel a térség turisztikai vonzerejét, gazdasági hasznot termelve az itt lévő vendéglátóipari egységek, szálláshelyszolgáltatók számára, illetve a régió és egyben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ismertségét is elismertségét is növelné a tevékenysége.